Mobili Mania

Design Ikonok 2.

Ikonikus kiegészítők – tárgyak, melyeknek története van

Múlt heti hírlevelünket követve, ezen a héten az ikonikus kiegészítőkből készítettünk válogatást. A kiegészítők otthonunk fontos elemei: személyessé és karakteressé teszik tereinket. Napjainkban, mikor a fogyasztói társadalom a szezonálisan váltakozó dísztárgyak hadát termeli ki, egyre inkább fontossá válnak az igazi értéket jelentő, időtálló darabok, amelyeknek története van. Ez nemcsak a tárgyakhoz fűződő saját személyes történetünket jelenti, hogy kitől, milyen alkalomra kaptuk, hanem a tárgyak saját élettörténetét a tervező asztaltól egészen lakásunkig.

Marianne Brandt: Round Bauhaus hamutartó

Marianne Brandt egyike volt a Bauhaus Iskola fémműves alkotóinak, ami már önmagában nagy szó hiszen a nők korábban egyáltalán nem foglalkozhattak fémmel, több mint 70 tárgyat tervezett a Bauhaus égisze alatt. Főként geometrikus alapformákból építkező asztali kiegészítőiről vált híressé. Imádta a fémeket, gyakran váratlan kombinációban használt együtt többféle fémet egy tárgy megalkotása során. Az Alessi 1995-ben vette gyártásba terveit, neve ezután vált világszerte ismerté. Egyik legjelentősebb alkotása, szintén a Bauhaus szellemiségében született, fém hamutál, melyet 1924-ben tervezett és máig nagy sikert arat az Alessi kínálatában. Ezen a tárgyon is szépen megmutatkozik a matematikai formahasználat, az alapformák harmónikus egyensúlya.

Arne Jacobsen: Cylinda - Line kollekció

Arne Jacobsen ikonikus teás-, és kávéskészletének első darabja 1960-ban született meg, számos szalvétára rajzolt skicc alapján. A modernizmus jegyében született kollekció 1969-ig folyamatosan bővült, ugyanakkor a tiszta vonalakból álló tárgyak megvalósulásához szükséges technológia ekkoriban még nem létezett. A Stelton cégnek három évbe telt kifejlesztenie a kollekció legyárátásához szükséges új gépeket, melyek lehetővé tették a rozsdamentes acél hengeressé formálását. A fejlesztéseknek köszönhetően a Stelton cég 1967 óta töretlen sikerrel forgalmazza Arne Jacobsen mára már design ikonokká vált készletének darabjait.

Mogens Lassen: Kubus gyertyatartó

Mogens Lassen 1962-ben tervezte meg Kubus4 névre keresztelt gyertyatartóját a modern funkcionalista design szellemében. A kezdetben csak a tervező családjának és közeli barátainak otthonát díszítő objekt, mára a dán design legismertebb tárgyai közé tartozik, mely egyszerű eleganciájával különlegessé varázsol minden enteriőrt.
A byLassen gondozásában Mogens és Flemming Lassen öröksége mára egy folyamatosan bővülő kollekcióvá fejlődött, melynek darabjai a mai napig manufaktuális körülmények között születnek meg Dániában.

Charles és Ray Eames: Elephant

A negyvenes évek derekán Charles és Ray Eames hosszú éveket töltött azzal, hogy kikísérletezze a gőzöléssel hajlított rétegeltlemezt, ami a mai bútorgyártás egyik alap pillére. Az Eames házaspár a 20. század közepén számos bútort és szoborszerű alkotást hozott létre ezzel a technológiával. Ezek közül az egyik legizgalmasabb formajáték az Elefánt megalkotása volt, mely több darabos összetettségével, valamint ívei sokaságával a legnagyobb kihívást jelentette alkotói számára. Ezért a prototípust követően évekig nem került sorozatgyártásba a tárgy. Az egyetlen prototípus boldog tulajdonosa, Lucia Eames, a házaspár 14 éves lánya lett, majd a new york-i Museum of Modern Art gyűjteményébe került. Azóta először 2007-ben, a Vitra kiadásában, jelent meg a furnérozott Elefánt limitált kollekcióban, majd 2017-től az állandó kollekció része lett az amerikai cseresznye furnéros rétegeltlemez Elefánt.
Bár a hajlított rétegeltlemez technológiai nehézségei miatt az eredetileg megálmodott tárgy viszonylag rövid ideje érhető el, a forma szerethetősge miatt a plastic testvére már évtizedek óta sorozatgyártásba keült. Jelenleg 7 féle színben érhető el a Vitra kínálatában.

Alvar Aalto: Aalto váza

Alvar Aalto egyik legismertebb üveg tárgya az 1936-ben tervezett váza, melynek formáját a vízcsepp elterülésének formavilága, valamint a finn tavak sziluettje inspirálta. A különleges amorf formavilágáról ismert vázakollekció, szoborszerű megjelenésének köszönhetően megismételhetetlenül egyedi. Alvar Aalto vázái napjainkban az iittala forgalmazásában különféle méretekben és színekben elérhetőek, boldogítva ezzel a design rajongók tömegét.

Plusz egy ráadás - Ikonikus minta újragondolva

Van-e olyan szegmense a 20. századi design világának, amiben Arne Jacobsen nem alkotott? Talán, mindenesetre széleskörű alkotói tevékenysége során még textilmintát is tervezett, amely azóta bejárta az egész világot. Számos gyártó előszeretettel használja a sokak számára ismerős mintát, hiszen többek között az Ikea kínálatában is megtalálható egyes termékeken.
Arne Jacobsen mintáit, a Fritz Hansen a tavalyi évben újragondolta és egy különleges dombor felületű steppelt textilkollekciót alkotott meg, mellyel új díszpárnacsaládját öltöztette fel. Fantasztikus, hogy ez a közel 80 éves minta a mai napig milyen népszerű és friss!